Múltidéző – István út (2)

És akkor most következzék az egykori Landler Jenő utcai (ma István út) séta folytatása, csak most az utca túlsó feléből. Az április végén feltett kép mellett találtam ugyanis ezt a mai képet a Nefelejcs utca sarkáról, persze ezt sem a mából, hanem még 1955-ből. Rajta pedig az akkor még egyemeletes lakóház látható. Földszintjén – csakúgy, mint manapság – már akkor is végig üzletek sorakoztak, úgymint a Vendéglátóipari vállalat 782. sz. falatozója, borozója, de ezt a környékbeliek csak „Elek” néven emlegették, isten tudja miért, talán a csapos miatt, de ez most már örök titok marad.


Nefelejcs és Landler Jenő utca sarok 1955 körül, Fortepan

Mellette egy rövidáru bolt, majd a Közért édességboltja és végül egy papír-írószer bolt állt akkoriban. A kép bal szélén – a másik sarkon – az egykori Bethlen mozi látható, az italbolt előtt pedig söröshordók állnak szépen feltornyozva a járdán, az utca meg macskaköves persze. Mára a borozó helyén már évek óta a Bécsi Szelet vendéglő fogadja a vendégeket.


Az István út 8. szám alatti sarokház különben 1890 körül épült, mint a régi képen is látható egyemeletes formában, eklektikus homlokzattal. A felső két emeletet valamikor az 1960-as években építették a házra, és eléggé el nem ítélhető módon ekkor csupaszították le a ház eredeti homlokzatát, ekkor fosztották meg díszeitől.

Most röviden ennyi volt mára, innen folytatjuk majd.

BBP